Ram-Zet - Ima (Pray)

Fekete csönd a szívemben
Szürke káosz a fejemben
fehér magány énbennem
kérdések tépnek szét
szerelem és gyűlölet harca bennem
és úgy bánt, ahogy én bántalak
Minden egy rémálom, végtelennek tetsző
szendergésem átka miatt
darálás, vérzés, küzdelem, vesztés
még egyszer
ez vagyok én és bukom...el

Hogy vágyom hogy mondhassam
már véget ért, de tudom, csupán álom
tehát csak imádkozom
hogy ez ne tépjen minket szét
hogy maradj
A szívemben tartom a lelked

Háború és béke tárgyalnak, lelkem
elsötétül mosolyom
elsápad megszállt sötétség beborít
vérző erők vadásszák lelkem
lőnek és lőnek rám
az egész egy katasztrófa megöl engem
egyesével óvakodj a fejedhez tartott pisztolytól
meghúzni a ravaszt
ütés, zuhanás még egyszer
vér van mindenfelé

Hogy vágyom hogy mondhassam
már véget ért, de sosem leszel szabad
tehát csak imádkozom
hogy a fájdalmad eltűnik
Maradok a végtelenség végéig...fájdalom

Szemek jege próbál meglopni
helyet találni a bánat ezen üres magvai felett
kívánom, bár egyáltalán ne születtem volna meg

Ram-Zet - A Klausztorfóbiás utazás (The Claustrophobical Journey)

Megfogom a kezed, és segítek küzdeni
megszállt éned jöjjön el békés szigetemre…
bőgj…fuldoklásod mélyén…
Levegőt akarok, de a torkom eltűnt volna
Kell a józanság, ez csak egy újabb álom
A bennem lakó szörny hullád képével bombáz
A vissza nem térés vonatán utazva nincs menekvés,
Ne fordítsd el a fejed, ne nézz körbe
El kell érjük a másik partot
Nincs lelkifurdalás amiatt, amit műveltem
Ne próbálj átverni
Azt hiszed megőrültem de nem
Minden a te őrültséged
Sosem fogok bízni benned, s abban amit elértél
Fogj el, ölj meg, segíts, szabadíts, rettegj tőlem, kerülj el
Kérlek ne hallgass az eskümre
Minden arc ismerős, minta
lettem volna már itt korábban
Szemek kutatnak, mielőtt körbefordulnak
Elsőre kedvesnek tűnnek
mosolyognak rám, de jól tudom már
Sosem jutok ki innen élve
A vissza nem térés vonatán utazva nincs menekvés,
Ne fordítsd el a fejed, ne nézz körbe
El kell érjük a másik partot
Nincs lelkifurdalás amiatt, amit műveltem
Ne próbálj átverni
Azt hiszed megőrültem de nem
Minden a te őrültséged
Sosem fogok bízni benned, s abban amit elértél
Fogj el, ölj meg, segíts, szabadíts, rettegj tőlem, kerülj el
Kérlek ne hallgass az eskümre
Belefúlva az ürességembe
A szerelem nem csak tárgy, ha nincs itt a gyűlölet
Elveszejt a magány átka
A gyönyör nem csak tárgy, ha a nincs itt a fájdalom
A vissza nem térés vonatán utazva nincs menekvés,
Ne fordítsd el a fejed, ne nézz körbe
El kell érjük a másik partot
Nincs lelkifurdalás amiatt, amit műveltem

Ram-Zet - Nyugodj békében (R.I.P)

Az álom a szeméről megríkat…
Éjről éjre…
Nem tűröm ezt tovább
Kell az empátiája
Kell hogy itt legyen…
Nem voltam itt egy ideje, most hol van ő, elhagyott a jóért…
Meg akarok ölni valakit…
Küzdök
Ezek a fehér falak mind ellenem…
vagy talán…hahó?…hahó??

Itt vagyok…
A sötétség körbeöleli szívem, a gondolatok elszállnak,
miért lőttél meg?
Azt hittem tényleg a barátom voltál.

Ne szólj, csak figyeld hangom
A lég körülöttem oly átkozott foltos, mint a ködfátyla
Az útvesztő megkavar, mondd meg hol vagyunk s miért

Ne szólj, csak figyeld hangom
A méreg szétterjed bennem, elveszejti eszméletem
Mélyre merülök, s magába zár a halandó szerelem

Szabaddá teszlek,
Reményt adok,
Segítek érezni lelked örök békéjét,
próbálj békében nyugodni

Most hallom hangjaikat susogni, mesélnek a halálomról
nem tudom meghaltam-e vagy csak alszom

Ne szólj, csak figyeld hangom
Az érzékek szakadékába hullva, próbálok moccanni
talán ez a végső út
lehet tudok nyugodni…békében?

Ne szólj, csak figyeld hangom
Szabaddá teszlek,
Reményt adok,
Segítek érezni lelked örök békéjét,
próbálj békében nyugodni

A félelem...

Valami ami régen benned lobogott
most megkopott
Valaki aki régen te voltál
Most elhagyott
Valahogy, ahogy a múltba nézek
semmit sem látok.
Jöttek múltak, mentek
barátok, emberek
Akikben hittél, megbíztál
Hátba döftek, ahogy elfordultál.
Bevallani magadnak, elsírni másnak
Hogy fáj, ahogy az évek szállnak
Elvisznek valamit és hoznak újat
Gyötrő kínok szögeznek falnak.
Rettegni fogsz attól, ami jöhet,
Ami mást hozhat, szebb örömöket.
Félsz már az élettől, a haláltól
A szeretők édes csókjától
Félsz a nappaltól az éjjeltől
A tavasztól és az ősztől
Ami régen hozott boldogságot
Neked, a sírod ássa most
S félsz attól, hogy nem tudsz bízni
Az arra érdemesekbe bizalmat helyezni,
Szeretni és sírni, sírni
A félelem már nem hagy élni.

Hazudj!

Hazudj! Hazudj!
Hazug minden szavad...
Hazudj! Hazudj!
Takard el önmagad!
Hazudj a szemébe
Annak, akit szeretsz.
Hazudj a szemébe
Annak, aki szeret.
Hazudj mindazoknak,
Akik elhiszik a szavad.
Csak egynek ne hazudj,
Az legyen önmagad.

2009. január 16 

Gary Jules - Mad World (Őrült világ)

Körülöttem ismerős arcok
Elnyűtt helyek, elnyűtt arcok
Korán, okosan a napi harchoz
Menve a semmibe, menve a semmibe
Poharaikba könnyük zuhog
Nincs rá szavam, nincs rá szavam
Elrejtve arcom, bánatba fúlva
Nincsen holnap, nincsen holnap

És viccesnek találom,
Szomorúnak találom
Az álmok, ahol meghaltam
A legjobb amit valaha kaphattam
Nehéznek találom elmondani
Nehéznek találom megtenni
Mikor az emberek körbe rohannak
Az egy nagyon-nagyon
Őrült világ

A gyermek napot vár, hogy boldog legyen
Boldog Szülinapot, Boldog Szülinapot
És érzem az utat, hol minden gyermek
Ül és figyel, ül és figyel
Iskolába menni, és ideges voltam
Senki sem ismert, senki sem ismert
Hello Tanár, mi a lecke?
Nézz át rajtam, nézz át rajtam.

És viccesnek találom,
Szomorúnak találom
Az álmok, ahol meghaltam
A legjobb amit valaha kaphattam
Nehéznek találom elmondani
Nehéznek találom megtenni
Mikor az emberek körbe rohannak
Az egy nagyon-nagyon
Őrült világ... őrült világ

Növeld a világod
Őrült világ

Reflexion - Csak egy szó: Viszlát! (Just one word: Goodbye)

Mintha mindennek vége volna.
Ahogy az ajtómon kisétáltál
Sírni szerettem volna.
De nem, csak egy szó jutott: viszlát!

Minden magányos éjen ébren
S etetem a kígyót mellettem
Pókok másznak mindenfele
Gyógyszert veszek be újra, ágynak esve

Megtörtem. A lábam fáj, a szemem ég
Megtörten és tudva már
Milyen a magány

Azt hiszem, hazafelé tartok
Azt hiszem, többé nem bízhatok
Hittem a szentnek
S hazudott, lám!

Megtörtem. A lábam fáj, a szemem ég
Megtörten és tudva már
Milyen a magány

Ölelj át!

Angi az ajtó előtt áll és értetlenül pislog rá. Már réges-régen nem olyan elhatározott, mint azelőtt. Sosem hitte, hogy valaha is félni fog még. Pedig elvileg már nincs is mitől. Minden olyan biztos, mint a halál. Szó szerint. Eldöntötte, hogy itt utoljára még élni fog, mielőtt meghal. Csak egy éjszakáig és aztán befejezi végleg. Feladja. Megadja magát annak, ami ellen küzd már olyan rég óta, hogy számolni sem lehet.
Tanácstalan. Kezét hol megemeli, hol leengedi. Vacillál, és fogalma sincs megint, hogy mit akar, hogy egyáltalán akarja-e. Másnak ez nem is kérdés. Pedig egyszer már eldöntötte, hogy megteszi.
Végül dönt és választ. Közelebb lép az ajtóhoz, és bekopog. Életjel semmi, ezért inkább megismételi. Továbbra is semmi. Csak halk motoszkálás szűrődik ki lakásból. Tétovázik. Jól tudja, hogy Áron sosem zár ajtót. Bemehetne, de... mi van, ha már a fiú alszik? Vagy valami egészen mást csinál. Ha zavarna. Végül is győz a kíváncsiság. Megragadja a kilincset, és belép a lakásba.
Odabenn nem várja más, csak sötétség. Ahogy a szeme hozzászokik, észreveszi az óriási rendetlenséget. Levetett cipők, szétdobált holmik. Kellemes kölni illat lengedez. Itt-ott egy-két ruhadarab. Meglehetősen szakadt állapotban. Az iratokat is leseperték, s most mind ott fehérlett a fekete kőpadlón.
Angéla bátortalanul lépked végig a folyosón, s a hálószobához óvatoskodik. Zárva van. Biztos, hogy nem kulcsra. Gondolkodik, hogy észrevétlenül úgysem tudna bemenni. Alkalmatlankodni nem nagyon akar. Odabentről halk zajok szűrődnek ki. Az ajtóhoz tapad hátha hall valami érdekeset, amikor hirtelen a szívébe markol valami. Hideg szalad végig a gerincén, és ez az erőteljes érzés leveri a lábáról. Képek villannak fel az agyában.
Végül úgy dönt, hátha. Résnyire nyitja az ajtót, és beoldalog a résen. Elszorul a szíve, a látványtól, ami elétárul. Áron mezítelen háta köszönti. Selymesen fénylő haja előrebillen, és valami fölé hajol.
A szobában szerteszét hevernek a tárgyak. Valaki lesepert az asztalról egy nagy köteg papírt, melyek árván hevernek a szőnyegen. Üresen árválkodó borosüvegek.
- Ölelj át! - susogja egy női hang. Ismerős.
Angéla szeméből patakokban folynak a könnyek már. A homályból két egymásba fonódó fehér alak bontakozik ki. Szédülni kezd, de nem tudja mitől. Talán az undortól. Azután forogni kezd a szoba, s újra átéli azt az érzést, ami az ajtó előtt rátört, csak most még intenzívebb. Másodpercekig mozdulni sem tud. Végül összeszedi minden erejét, felkel, s elindul a kijárat felé. Valamit furcsáll. Valami fura.
Hátranéz, és ledöbben. Áron fáradtan ölel magához egy testet. A lány arca márványmaszk, lezárt szemek, időtlen mosoly. A fiú karjaiban egy nő pihen. Egy halott nő, aki ő maga volt.

Lenóra, a menyasszony

Micsoda szép szertartás volt. Még sohasem láttam ilyen szép menyasszonyt. Csodásan festett Lenórán az a fehér selyemruha, amit soha többé nem fog viselni, s mégis azt mondom, nem kár érte. Annyira illett hozzá, mintha egyenesen neki tervezték volna. Visszafogott, szolid, kis ruha, nem túl mély dekoltázzsal, áttetsző harangujjakkal.

A kisegészítők is Leni gondos keze munkáját dícsérték. Az a szép, egyszerű gyöngysor, az apró lapos talpú cipellőcske. Teljesen olyan volt az összhatás, mintha egy mesebeli királylány lett volna.

Az egyszerűen díszített templom, a mély meghatottság, mellyel a rokonok beültek, csendben és várakozással teli szívvel.

Ó, és a drága menyasszony! Porcelánfehér bőrét nemhogy fakította volna a ruha, hanem még ki is emelte. Hosszú, vöröses, göndör haját félig kontyba tűzték, a másik fele pedig a vállára omlott. Cseresznyepiros ajkain játszó boldog mosoly és az arckifejezése; nyugodt volt, maga a megtestesült béke. Persze könnyű úgy nevetni, ha révbe ér az ember. Egy kicsit talán irigylem.

Ami meglepett, az a szertartás rövidsége volt. Valamiért az volt az érzésem, hogy legalább egy órás lesz, betegségről, egészségről, egységről, küzdeni akarásról, de nem. A pap rövidre fogta, mégis szépen beszélt, megható volt. Jól esett hallgatni.

Úgy egészében nézve mégis minden a lehető legpompátlanabb volt. Persze Lenóra szerette az egyszerű dolgokat. Nem illett volna, ha pont ezzel tesz kivételt. Szép szertartás volt!

Az ő ízlésének is megfelelt volna. Kár, hogy a saját temetésén senki sem lehet jelen.

Élet-humor

Nézed a nőt, a kezében a dögöd,
amely egyfolytában megrágta a cipőd.
Mosolyogva köszönsz a válóperes ügyvédnek,
aki szabaddá tette az életed.
Nem gratulálsz hisz ismered a rá váró tortúrát
s mégse mented a szemét irháját.

Hisz bioboltban vette a zöldséget
dupla annyi pénzért ugyanazt a szemetet.
Diétázott éjjel -nappal de csokit zabálva
ült fel a szobakerékpárra.
Nem volt meccs több haveri buli
tiltott áru lett a kedvenc bor is.
Leszoktál a cigiről a kávéról a kedvéért
és szenes borsót tett eléd ebédként

És mégis mosolyogsz.
Hogy miért? de tudod...
az első számú szeretőd most
lesz az új sárkányod
az új anyósod követel
több pénzt, jobb életet
Ha találkoztok szinte
kívánod a végzetet.
S hogy humor legyen a nap mint nap,
nem változik az élet
csak reménykedhetsz hogy holnap
a kaszás eljön érted...

Vagy viszi a mamát
édesmindegy.

Nightingale,
2008. augusztus 2.